Nem ritka, hogy az érzéseket egyfajta zavaró, rajunk kívülálló lénynek tekintjük: valamelyest függetlennek tűnnek önmagunktól, és időnként akadályt állítanak elénk. Gyakran beszélünk saját érzéseinkről mint harmadik személyről, egy külső és kontrollálhatatlan erőről: „Eluralkodott rajtam a szorongás, és nem tudtam megszabadulni tőle”; „Nem tudom megállítani, folyton elönt a bánat és sírni kezdek”; „Ez a félelem úrrá lett rajtam, megszabja az életemet…” Nem véletlen, hogy a terápia során a kliensek által kitűzött célok gyakran az érzésekre vonatkoznak: meg akarom változtatni az érzéseimet, irányítani akarom az érzéseimet.
De hát mik is azok az érzések, és miért vannak? Megváltoztathatók vagy szabályozhatók? Segítenek vagy akadályoznak minket? Remélhetőleg a cikk végére választ kapsz ezekre a kérdésekre.
Először is, mik az érzések? Jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint az érzéseknek két összetevője van: egy fiziológiai és egy pszichológiai. A fiziológiás összetevő egy testi érzés, a hormonok és testünk különböző részei közötti kölcsönhatás. Mindannyian megtapasztaljuk az érzéseket a testünkön keresztül, és számos kísérlet történt arra, hogy leírja, hogyan érezzük magunkat fizikailag, amikor félünk, szorongunk, elégedettek vagy elégedetlenek vagyunk. Például a szrongást gyakran úgy írjuk le, hogy csomó van a gyomrukban, szédelést, heves szívdobogást tapasztalnak. Izmaink megfeszülnek, ha félelmet vagy haragot tapasztalunk. Ezek fiziológiai összetevők: testi érzések. A pszichológiai összetevő az, ahogy elménk értelmezi a test jelzéseit: a fizikai érzést felcímkézzük: ó, szorongok vagy félek, izgatott vagyok, vagy éhes vagyok és így tovább. A nemrég közzétett tanulmányok rámutattak arra, hogy például a szorongás és az izgalom nagyon hasonló fizológiai hátterű, olyannyira, hogy elméletileg meg tudjuk győzni magunkat arról, hogy izgatottságot érzünk szorongás helyett. Ez egy fontos megfontolandó dologra mutat rá: az elménk „dönti el” mit is érzünk és ennek mi a jelentősége- a testi érzések önmagukban többféle képpen is értelmezhetőek.
Második kérdés: miért vannak érzéseink? Mi értelme van az érzéseknek? Az érzések egy bonyolult és több millió éves rendszer figyelmeztető jelei. Hasonlóképpen, ahogy a fájdalom fizikai érzése figyelmeztet bennünket, hogy hagyjuk abba azt, amit csinálunk mert az komolyan árthat nekünk, az érzések arra késztetnek bennünket, hogy tegyünk valamit a rendszer (test és elme) egyensúlyának megőrzése érdekében. A félelem arra figyelmeztet, hogy védekezzünk valamiféle veszély ellen, a szorongás arra késztet, hogy védjük meg azt, ami kedves számunkra, a harag harcra készít fel – mind arra ösztönöz minket, hogy tegyünk valamit. Talán nem is olyan meglepő, hogy ennyire elsöprőnek és a mi tudatos kontrollunkon kívül esőnek érezzük őket.
A dialektikus viselkedésterápia (DBT) során gyakran használt módszer, hogy a klienseket arra kérik, hogy végezzék el a viselkedési lánc elemzését: milyen godolat és érzés vezette őket egy bizonyos cselekedet megtételéhez..Amikor megpróbáljuk megérteni, hogy érzéseink milyen szerepet játszanak viselkedésünkben, ez egy hasznos és egyszerű módszer saját viselkedésünk elemzésére. Ezek a viselkedési lánc lépései: 1. Mi volt a gondolat, ami felmerült; 2. A gondolatra adott válaszként mit éreztünk (milyen érzés jelent meg) ; 3. a következő a késztetés, hogy valamit tegyünk, 4. A cselekvés maga. Itt egy egyszerű példa: sétálsz egy szupermarketben, és meghallasz egy ismerős hangot, amely valakire emlékeztet, akit elveszítettél (ez a gondolat: arra gondolsz, akit elveszítettél, a kiváltó inger pedig a hang). Hirtelen rosszul érzed magad (a gondolat szomorúságot váltott ki). Most, ha regisztráltad a szomorúság érzését, késztetést érzel, hogy tegyél valamit a szomorúságod ellen. Például úgy érzed,hogy el akarod hagyni a helyet, vagy olyan helyet akarsz találni, ahol magányosan sírhatsz, vagy esetleg beszélni szeretnél valakivel, aki közel áll hozzád. Az, hogy az érzéseinkkel -vagy azok alapján- mire érzünk készetést, az személyes tapasztalatainkon és meggyőződéseinken alapul. Itt elérted a cselekvés lépését: lehet, hogy engedsz a késztetésnek, vagy nem: folytathatod a vásárlást (csak kissé feldúltnak érzed magad), vagy hazamész, hogy felejts vagy sírj – attól függően, hogy általában hogyan kezeled a szomorúságot mint érzést.
Remélhetőleg ez megválaszolt néhány kérdést azzal kapcsolatban, hogy miért vannak érzéseink és hogyan befolyásolnak minket.Térjünk át a következő kérdésre: meg tudjuk-e változtatni az érzéseinket? Mint korábban említettem, a különböző érzéseknek nagyon hasonló biológiai összetevői vannak. Agyunk elvégzi azt a munkát, hogy a testi érzést bizonyos érzelemkéntként jelölje meg. Ennek alapján elvileg lehetséges,hogy módosítsuk, hogyan ismerjük fle, mikét azonosítunk érzéseket (például azt mondhatjuk magunknak, hogy izgatottak vagyunk a közelmúltbeli előléptetése miatt, nem pedig szorongunk). Másrészt, ez a folyamat attól kezdve, hogy valamit észlelünk odáig hogy megérkezzen a késztetés egy bizonyos cselekvés megtételére, rendkívül rövid, még egy másodperc is túl hosszú ahhoz, hogy felmérjük az időt. Ez részben az oka annak, hogy nehéz változtatni a viselkedésünkön: a kiváltó folyamat egy szemvillanás alatt végigmegy.T Sokszor már az is tanulást és gyakorlást igényel, hogy felismerjü, hogy egyáltalán gondolkodtunk valamin, mielőtt ez érzés vagy a késztetés megjelent volna. Ennél fogva újratanítani magunkankat egyáltalán nem könnyű feladat. Másrészt, tényleg az a jó nekünk, ha megávltoztatjuk az érzéseinket? Mi van akkor ha érzéseink fontos figyelmeztető jelek, amiknek figyelembe nem vétele rosszul végződhet számunkra?
Íme egy egyszerű példa: éhséget érezünk, hogy elkezdhessünk valami ennivalót keresni. Testünknek szüksége van az üzemanyagra – ha figyelmen kívül hagyjuk a jelet (a fiziológiás , gyomrunkban tapasztalt éhséget), éhezünk, megbetegedünk és legyengülünk. A hasznunkra válik, ha hallgatunk rá és cselekszünk. Vessünk egy pillantást egy elvontabb érzelemre, a bánatra: a bánat a gyász elengedhetetlen része. Mindannyian átélünk valamilyen veszteséget életünk során, előbb-utóbb mindannyiunknak van mit vagy kit gyászolnia. Maga a bánat (szomorúság) annak a jele, hogy elvesztettünk valamit vagy valakit, aki fontos, és amire szükségünk van, az a vigasztalás, egy kis önmagunkkal való törődés. A szomorúság segít meggyógyulni – érzelmileg kigyógyulni veszteségünkből. Ezen érzés megváltoztatása vagy figyelmen kívül hagyása a gyászfolyamatunk leállítását eredményezné. Ekkor a sebünk nyitva marad, és a gyógyulás nem mehet végbe.
A terápiában a cél az, hogy megtanuljunk együttélni az érzésekkel: ne tünjenek el de ne is uralják minden cselekedetünket. A terapeuta segítségével megtapasztalhatod, hogy milyen megélni az érzéseidet, ahelyett hogy elnyomnád vagy rögtön cselekednél. Azt is felderítjük, hogy milyen gondolatok milyen érzéseket váltanak ki, miértpont azokat és miért reagálsz rájuk egy bizonyos módon. A terápia során teret kapsz arra, hogy átéld őket, elgondolkozz rajtuk, megkérdezhesd magadtól, hogy ezek az érzések miről szólnak és mit jeleznek számodra. Ilyen értelemben nem kell változtatni rajtuk, meg lehet tanulni együtt élni velük.
Végül, de nem utolsósorban, tudunk-e uralkodni az érzéseinken? Ha figyelemmel követted az eddigieket, akkor gyaníthatod hogy a rövid válasz a nem. Érzéseink azonnal és spontán módon jelennek meg. Olyan rendszerbe vannak beágyazva, ahol kevés a tudatos irányításunk. És még egyszer: létfontosságú funkciójuk van – szükségünk van az érzéseinkre. Tehát amit tehetünk, az az, hogy a tetteinket igyekszük kontrolálni, nem az érzéseinket. Az érzés és a késztetés spontán, de megválaszthatjuk az utolsó lépést – eldönthetjük, hogyan cselekszünk. Tisztában vagyok vele, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Mindazonáltal, mindannyiunkban megvan az a tér, a képessége, hogy átgondoljuk, hogyan érezzük magunkat, hogy lássuk, hová vezetne, ha engedünk a késztetésnek, és módosítjuk tetteinket. Meg tudjuk tanulni észrevenni és lekövetni, mi zajlik bennünk, és mérlegelni mielőtt cselekszünk. Ha úgy érzed, hogy az érzések elsöprőek, akkor is megtaálhatod a módját annak, hogy megállítsd a láncreakciót, hogy többet figylej és kevesebbet cselekedj autómatikusan.
A terápia biztonságos helyet biztosít arra, hogy megismerd érzéseidet, megéld őket és megfigyeld saját magadat. Megváltoztathatod a kapcsolatodat saját érzéseiddel, és szövetségesnek tekintheted őket, nem pedig ellenségnek, akiket le kell győznöd A terpia során kezdetben a terapeutája lesz az érzéseinek, késztetéseinek és cselekedeteinek megfigyelője, de ahogy a munka fejlődik, megtanulhatod látni ezt önmagában. Ezért amit elérsz, az a tiéd, és magaddal viszed. Az érzés csak érzés, nem helyes és nem helytelen. Ezek az te saját egyedi útmutatóid és rajtad múlik, hogy melyiket követed.
Ez a cikkem eredetileg angolul jelent meg a Counselling Directory-n.
Comments